2012. július 30., hétfő

Rukkolás és happolás

Nemrég indult el az első magyar könyvcserélő oldal, a Rukkola.hu. Nem tudom, a kiadók mit szólnak hozzá, mert elvileg rontja a piacukat, ha az emberek nem megveszik, hanem elcserélik a könyveket, de az olvasóknak biztosan jó. A GYIK-et nem néztem át részletesen, de a lényeg az, hogy két dolgot lehet tenni: rukkolni és happolni. Vagyis felkínálni, illetve megszerezni könyvet.
A makedón összeesküvés is bekerült már a rendszerbe, három kedves érdeklődő szívesen megszerezné. Szóval, ha valakinek van felesleges példánya, nyugodtan felajánlhatja. :) A legtöbben egyébként A szürke ötven árnyalatát keresik, ami nem csoda, hiszen a könyvet az amerikai siker után már itthon is felkapták.

Leonardo és az öröklét katonái

Szeretem az ilyesfajta címeket. Ez speciel egy mozié, amelyet talán 2013-ban hoz ki a Warner Bros. A cselekményről egyelőre annyit lehet tudni, hogy az "indianajonesított" Leonardo da Vinci lesz a főszereplője, aki egy titkos társaság tagjaként küzd majd a bibliai démonok (nem tudom, mi ez) ellen. Szerepelnek benne titkos kódok, elveszett civilizációk, és minden, ami egy ilyen jellegű kalandfilmben szokásos. A produkció körül most nagy a csend, de remélem, hogy tényleg lesz belőle valami. És azt is remélem, hogy jobb lesz egy B kategóriás mozinál, hozni fogja legalább a Múmiák színvonalát. Az alapötlet jó, a cím kiváló, és már van Facebook-oldaluk is, ahol én is csatlakoztam a rajongók - egyelőre - nem túl népes táborához.
(Az eredeti cím: Leonardo Da Vinci and the Soldiers of Forever.)

2012. július 28., szombat

Interjú a Makedónról

"Szeretem, ha a helyszínek, a körülmények, a történések és a különféle adatok pontosak, az olvasók többsége ugyanis ezt várja el. Hiába írok fikciót, a szándékos vagy véletlen tévedéseket azonnal számon kérnék rajtam. A gyűjtőmunka mindezzel együtt is csak az első fázisa a regény megszületésének. Utána ki kell találni a cselekményt, a fő- és mellékszereplőket, a jókat és a gonoszakat, a konfliktust. Talán az a legnehezebb az egészben, hogyan lehet úgy több szálon futtatni a cselekményt, hogy a történet végig izgalmas és rejtélyes maradjon."

A Zama által készített interjú itt található. (Ezúton is köszönöm Petinek a lehetőséget.)

2012. július 24., kedd

Életjelek a könyvpiacon

Szeretem, amikor a magyar könyvpiac is életképes, ötletes, működő szerkezetként mutatja meg magát. Ritka az ilyen alkalom, de a Móra arculatváltásával kapcsolatos dolgok engem kifejezetten fellelkesítettek. Az új logó, a dizájn, a grafikai elemek átgondoltak és logikusak, méltóak a hatvan éves kiadó múltjához. Megfelelő a szlogen is ("Móra - Családtag"), ezt nem túl sok magyar kiadó kapcsán lehetne elsütni. Szóval, mindez számomra biztató életjel, a könyvipar lélegzik, nem kell még sokáig temetni.

Angolul is írtak róla. (Köszönöm Jánosnak a szemfülességet.)

(Ellenpéldát is hozhatok: a közmédia új arculata erőltetett és érthetetlen, hiába hozzák be Leonardót, Fibonaccit, meg a négy elemet. Az olimpiára időzítették a bemutatkozást, kár volt.)

És a végére két jó hír: A makedón összeesküvést ma elpostáztam - egyebek mellett - a Könyvfalóknak, akiktől (ebben biztos vagyok) szakszerű kritikákat várhatok a közeljövőben. És a másik: a regény az Alexandra Top 100-on belépett a Top 50-be, már a 49. a thrillerek között.

2012. július 23., hétfő

Egy kis romantika

A romantika szó a francia roman kifejezésből ered. Kétszáz évvel ezelőtt még idehaza is így hívtuk a hosszabb terjedelmű prózai írásokat, aztán Szemere Pál megalkotta a regéből a regény szót, amely villámgyors karriert futott be. Részletesebben erről itt.

Mindez arról a szenzációs ábráról jutott eszembe, amit a Könyvesblogon találtam a romantikus regény fejlődéséről.Csupán az eddig is sejtett elképzeléseket erősítette meg bennem, de akkor is nagyon érdekesnek találtam. A műfaj vásárlóinak 91%-a nő. Ezek a hölgyek havonta 3 könyvet fogyasztanak el. Pénzben kifejezve mindez 1,4 milliárd dolláros üzletet jelent évente (és - úgy sejtem - csak az USA-ban). Ha valaki ezek után a könyvek haláláról beszél... Szerintem a tartalomra mindig kíváncsiak lesznek az emberek, s az már tényleg csupán részletkérdés, hogy ezt papírról, vagy kijelzőről olvassák-e.

2012. július 17., kedd

Játék - könyves bloggereknek

Ahogy a minap megígértem, egy kis játékot szerveznék könyvolvasó (és könyvkritikus) bloggereknek. Nem nagy próbatételről van szó, csupán azt kérem tőletek, hogy keressetek meg, és jelezzétek nekem, volna-e kedvetek elolvasni A makedón összeesküvést.

Szívesen ajánlok fel erre a célra egy tiszteletpéldányt, azzal a feltétellel, hogy elolvasás után egy rövid értékelést mindenképpen várnék a regényről. Jelentkezni a blogom hozzászólásai közt lehet, vagy (szégyellősebbeknek) a makedon.regeny@gmail.com email címen. A nyertes a leggyorsabb jelentkező lesz. Ha sokan érdeklődtök, akár két-három példányt is kisorsolhatunk. Majd meglátjuk :)

A könyv egyébként ma is elért egy kisebb sikert, az Alexandra Top 100 listáján ugyanis a 79. helyre küzdötte fel magát - lásd: kép - a thriller kategóriában. Szurkolok neki, hogy elérje legalább a 75. helyet (75-ben születtem :).

Elkezdődött!

Mármint az olvasások és értékelések időszaka A makedón összeesküvés életében is. Nem tudom, meddig tart majd, meddig számít újdonságnak a könyv, de remélem, minél hosszabb ideig. Vagy legalábbis novemberig, amikor - elvileg - megjelenik a második regényem, ugyancsak az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában.

Biztatásként máris kaptam a Molyon 5 csillagot - köszönöm Zama becenevű olvasómnak. És mindenkit arra biztatnék, hogy nyugodtan nyilvánítson véleményt, mert egy írónak rengeteget jelentenek a visszajelzések. Én is rögtön másképp állok hozzá az íráshoz... :)

2012. július 15., vasárnap

Így bírjuk ki az olimpiáig

Olvassunk. A Hír24 oldalán jelent meg egy Ulpiusos kiadványajánló, benne A makedón összeesküvéssel. Főként az erősebb nem képviselőinek javasolják a regényt, de szerintem a hölgyeknek is kiváló szórakozást nyújthat. Nem kell megijedni tőle, mert a művészettörténeti szál legalább olyan erős benne, mint a krimi-vonulat. A feleségem nagymamája, Etelka néni épp most olvassa, és egyelőre jól bírja.


Apropó, olvasás: hamarosan egy kis játékot szervezek könyvbloggereknek!

2012. július 12., csütörtök

Miről szól?

A tegnapi poszt óta többen is megkérdezték tőlem, hogyan folytatódik a regény az ízelítőnek szánt két fejezet után. Nos, a kép csalóka, hiszen a könyv a harmadik fejezettől szinte szó szerint megegyezik A szürke ötven árnyalatával, de vettem át nagyobb részeket A Dukan-diétából is, valamint néhány jellemző bekezdést Fejős Éva bestsellereiből. Biztosra akartam menni a sikert illetően... :)

Aki kíváncsi A makedón összeesküvésre, ITT vagy bárhol máshol megrendelheti. (Júliusban akár 2+1-es akcióban is.)

Valódi könyvajánló ITT.

Olvass bele!

A megjelenés utáni napokban az elsőkönyves író otthon ül, és vár. Türelmetlenül nézi az óráját, egymás után issza a kávékat, és percenként nézi a netet, hogy a Molyon, vagy bárhol máshol megjelent-e már egy rövid ismertető, kritika, recenzió, dicséret vagy szidalom a regényéről.

Persze, a fenti sorok erősen túloznak (soha nem iszom kávét), mert senki nem várhatja el, hogy a hírnév azonnal felkapja. Nem árt például, ha az olvasó (piaci alapon: leendő vásárló) bele tud olvasni a portékába. Nos, A makedón összeesküvés esetében ezt is megteheti az Ulpius oldalán. Csak a "beleolvasok" gombocskára kell rákattintani a borító alatt, és a könyv rögtön kitárul.

Jó szórakozást! :)

2012. július 10., kedd

Szerezd meg ingyen a könyvet!



Az új divatnak megfelelően immár az új könyvek is megszerezhetők a 2+1-es akcióban az Ulpiusnál. De csak júliusban!
Szóval, ha van két könyv, ami tutira tetszik, vagy régóta vágysz rá, válaszd mellé harmadiknak A makedón összeesküvést. Ki tudja?
Végül talán ez fog tetszeni a legjobban... :)

Jó olvasást!

2012. július 8., vasárnap

MEGJELENT!

A héten megjelent A makedón összeesküvés című regényem. Köszönöm a kiadónak, hogy időt és fáradságot nem sajnálva dolgozott a könyvön. A művészettörténeti thrillert jó szívvel ajánlom minden olvasónak.


A könyv itt vásárolható meg.

A Bookline "Kalandregény" kategóriájában a könyv jelenleg a 8. helyen áll.