Mi tesz érdekessé egy írót?

Azt hiszem, Ráth-Végh István írt A könyv komédiájában arról, hogy régen (2-300 éve) még léteztek valódi könyvőrültek. Ezek - mivel kevés kiadvány jelent meg, vagyis nem olvashattak annyit, amennyire igényük nyílt - kitaláltak nemlétező könyveket, címeket, és azokról vitatkoztak.

Ma már más a helyzet. Évente 11 ezer cím jelenik meg csak Magyarországon (az USA-ban talán 200 ezer), vagyis olvasnivaló van bőven. Talán mondhatjuk, hogy olvasó is: a Prae.hu cikke szerint 700 ezer ember évi 20 ezer forintnál is többet költ könyvekre. (Kb. 5 millióan egy fillért sem...). Visszajelzés viszont meglehetősen ritkán érkezik az írókhoz, pedig az eszközök (Facebook stb.) megvannak ehhez, de a szándék nem nagyon. Talán a Moly.hu az a fórum, amely kifejezetten erre a célra (is) jött létre. Pedig a szerzők szomjazzák a kritikát, még akkor is, ha az lehúzza őket.

Hogyan lehetne felrázni az olvasókat? Mitől lehet érdekesebb az író? A fent említett cikk szerint "a jó könyv arculata és kommunikációja során nem érdemes a nem létező pénzt reklámfelületekre elkölteni, helyette inkább az olyan olcsó, cserébe kreatív megoldásokat érdemes alkalmazni, mint a personal branding. Nincs mese, érdekessé kell tenni a figurát, mert az ő gondolatait fogjuk olvasni, és kell egy jó sztori is." Hasonlóan gondolkodom én is: ha az olvasónak tetszett az író egyik könyve, meg fogja venni a másikat is. Ő ezzel és így szavaz. A könyv egyébként hálás termék, szeretetmárka. Könnyen kialakíthatunk általa érzelmi kötődést.

Dan Brown új regénye

Elég sokan kattintottak az esetleges új Dan Brown-regényről szóló posztomra, ezért most egy újabb hírrel folytatnám a témát. Az író a minap Portsmouth-ban közönség előtt szerepelt, és elárulta, hogy egy újabb Robert Langdon-sztorin dolgozik. Másfél éves kutatás előzte meg az írást, de ezen a szakaszon már túl van, javában pötyögi be a fejezeteket a gépébe. A cselekmény Európában játszódik majd, és "amikor kész lesz, akkor lesz kész".
Ez azt jelenti, hogy nem holnap. Sőt nem is idén szerintem, mert - Brown szavait idézve - "a kiadóm jó könyveket akar, nem gyorsakat". Ami, ha lefordítjuk magyarra, a következőt jelenti: a kiadóm nagyon szerette volna, ha karácsonyra elkészül a regény, de mondtam nekik, hogy ilyen eszükbe se jusson. (Már) nincs az a pénz, amiért sietnék az írással.
Hát, valahogy így.

Író, saját parfümmel

Kicsit "nőies" a hír, de szerintem annyira szenzációs, hogy közzé kell tennem. Fejős Éva a legújabb regénye (Karibi nyár) mellé egy hasonló nevű parfümöt is kihoz karácsonyra. Óriási az ötlet, az írónő ezzel egy csapásra még komolyabb márkává vált. Már eddig is a legnépszerűbbek közé tartozott (több mint 12 ezer követő a Facebookon), de ezzel tovább erősítheti olvasótáborának elkötelezettségét. Őszintén örülök ennek a fejleménynek, végre nemcsak színészek stb., hanem egy könyves ember is efféle módon tágítja ki a határait, fog tudatos építkezésbe. Én is valami hasonlóban látom a jövőt: az íróknak rajongótáborokat kell létrehozniuk, aztán folyamatosan új ötletekkel kényeztetniük a hozzájuk csapódott embereket. Vajon milyen termék lesz a következő ötlet?

Az átlag

Amikor az ember könyvet ír, valószínűleg úgy gondolkodik, hogy az "átlagot" kellene megcéloznia. Például az átlagolvasót - ha létezik egyáltalán ilyen. Szerintem nincs, mert egy regény és egy olvasó egymásra találását millió dolog befolyásolja: reklám, pillanatnyi hangulat, tetszetős borító, ár, kedvenc téma stb. Pedig jó lenne, ha létezne átlagolvasó, akkor ugyanis létezne átlagízlés is, és ez jelentősen megkönnyítené a munkát. Elég lenne csak a jól bevált sablonokat alkalmazni, és a recept már működne is: vinnék a könyvet, mint a cukrot. Néha viszont épp az ellenkezője történik: az átlagtól eltérőre harapnak rá többen. Én tehát csupán abban az egyben vagyok biztos, hogy minden tökéletesen kiszámíthatatlan.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy olvastam mostanság pár cikket az "átlagos" regényekről. Leginkább itt a terjedelmet szokták meghatározni, mégpedig 60-100 000 szó mennyiségben (ez kb. 300-500 000 leütést ér). Jelentem, A makedón összeesküvés tökéletesen megfelel az igényeknek ebből a szempontból, hiszen kb. 80 000 szóból áll (angol mértékegységben, magyarban némileg kevesebből).

És végezetül álljon itt pár ismert regény terjedelme:

Harry Potter és a Főnix Rendje: 255 000 szó
Büszkeség és balítélet: 123 000
A Gyűrűk Ura: 455 000
A Legyek Ura: 60 000
Szép új világ: 64 000
Zabhegyező: 73 000
1984 (Orwell): 89 000
Üvöltő szelek: 108 000
Értelem és érzelem: 119 000
Száz év magány: 145 000
Jane Eyre: 184 000
Anna Karenina: 350 000
Elfújta a szél: 418 000
Háború és béke: 587 000

(Még) nem olvasok Ecót

A rózsa neve és A Foucault-inga után kedvem támadt mindent elolvasni Umberto Ecótól, ám ez a lendület a Loana királynő titokzatos tüzén végképp megtört. Nem értettem sem a cselekményt, sem a műfajt. Egy olasz valószínűleg nagyon élvezhette a rengeteg képregényrészlet miatt, számomra viszont azok nem idéztek fel semmit, és 100-200 oldal táján unalmassá vált az egész. Ma is ott van behajtva valahol a könyv sarka, folytatásra várva.

Ezért vagyok óvatosabb A prágai temetővel. Várom az első kritikákat, ajánlásokat, és ha felcsillanni látom a reményt, azonnal le fogok csapni a könyvre. Furcsa, hogy ha van az embernek egy-két kedvenc írója (pl. Eco), attól sem tud mindent elolvasni. Pláne, ha már több évtizedes a szerzői-olvasói kapcsolatuk. Vajon mi változunk meg? Vagy az író? Ki tudja. Lehet, hogy a Könyvhetet (június 7-11.) azért A prágai temetővel ünneplem meg. Van még három hetem rá, hogy eldöntsem.

A Könyvhétről bővebben pl. az MKKE honlapján informálódhatunk. Nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire bántóan egyszerű ez a honlap. Az egyik legfőbb könyves szervünk már rég megérdemelne egy modernebbet.

A világ legjobb könyvei

Most mindenhol ebbe az érdekes diagramba lehet botlani (a legnagyobb példányszámban eladott könyvek a világon), és én csak azért veszem elő, hogy bejelölgessem, vajon olvastam-e, vagy nem az adott műveket. Lássuk hát:

1. Biblia (olvastam, sőt még tanítottam is középiskolában)
2. Mao Ce-tung idézetek (valószínűleg sokat vesztettem vele, de nem olvastam)
3. Harry Potter (egyiket sem olvastam, valahogy kinőttem belőle)
4. A Gyűrűk Ura (csak filmen láttam, de nem ragadott meg... elnézést a rajongóktól)
5. Az alkimista (olvastam, és tetszett is)
6. A da Vinci-kód (megvolt, jó volt)
7. Twilight (nem, sajnos nem... bár nekem ez is kissé Mao-kategória, nem bánom annyira)
8. Elfújta a szél (szerintem ezt főként csak nők olvasták, úgyhogy annyira nem szégyen, amiért nekem kimaradt)
9. Gondolkozz és gazdagodj (olvastam, tetszett, de nálam egyelőre nem működött... úgy tűnik, még gondolkoznom kell)
10. Anne Frank naplója (gyerekként olvastam, megrázó és lelombozó, főként a kislány további sorsa)

Szóval, 10 bestsellerből 5-öt olvastam, ez nem olyan rossz arány, azt hiszem. Viszont bajban lennék, ha a hiányzók közül valamelyiket kötelező volna elolvasnom. Talán az egyik Potter.

Huizingát (is) olvasok

Ha már elegem van a fikcióból, néha előveszek egy-egy "velősebb" olvasmányt is. Ilyen például a holland Johan Huizingától A középkor alkonya, amelyet szinte lehetetlen egyszerre befogadni, vagyis csakis apró adagokban javallott fogyasztani. Viszont minden fejezete hihetetlenül érdekes.

Tegnap például a színekről olvastam, és a végén arra a következtetésre jutottam, hogy a középkor alkonyára lényegében már minden jelentett mindent. Beleestek abba a hibába, hogy egyetlen dologhoz (jelen esetben színhez) az idők során egyre több jelentést kapcsoltak, s így a rengeteg jelentés végül megsemmisítette, kioltotta egymást. Eleinte például, ha egy hölgy kéket vett magára, a férfi tudhatta, hogy van esélye nála. Ha viszont zöldet, akkor reménytelennek tűnt a helyzete. Érdekes, pedig ma a legtöbben a zöldet a remény színeként tartjuk számon. Mindezt csak azért tartottam fontosnak megírni, mert éppen anyaggyűjtést folytatok, és már jó alaposan belekeveredtem a középkori szimbolikába. Hogy mi lesz ennek a vége?!

És - hogy ajánljak is valamit - ITT egy érdekes, bár kissé szűkszavú ismertető a keresztény művészet színeiről.

A makedón összeesküvés – Könyvajánló

Nem szeretnék előzetesen sok mindent elárulni a könyvről, a spoilerezést ugyanis nem tartom fair dolognak azokkal szemben, akik még a regény elolvasása előtt állnak. Viszont zsákbamacskát sem kínálhatok, ezért egy rendhagyó (kérdés-feleletes) formában némi ízelítőt adnék belőle. Íme:

Mi a regény műfaja?
Művészettörténeti thriller - talán ez a legjobb kifejezés rá.
Mikor játszódik?
Napjainkban. (... Na jó, kb. tavalyelőtt)
Akkor miért "makedón"?
Ez maradjon titok, annyit viszont elárulhatok, hogy egy Nagy Sándorhoz (hivatalosan: III. Alexandroszhoz) kapcsolható dolog (tárgy) is szerepel benne. Sőt talán azt is mondhatjuk, hogy főszerepel benne. Amit egyébként mindenki ismer.
Halnak meg benne emberek?
Sajnos, a thrillerekben ez elkerülhetetlen. Jók és gonoszok egyaránt szerepelnek az áldozatok közt.
Hol játszódik a történet?
Bizonyos okokból ez is titok, de ha nagyvonalú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a Földközi-tenger környékén.
Ki a főszereplő?
Egy Patrick Foster nevű, a harmincas évei elején járó férfi, a British Library alkalmazottja.
Vannak benne magyarok?
Nincsenek, de a második regényben már lesznek.
Miért vegyem meg a könyvet?
Van benne jó adag történelmi-művészettörténeti érdekesség, egy csipetnyi humor, és egy - remélhetőleg - izgalmas krimi-szál. Nyári olvasmánynak szerintem igen kellemes, én is a strandon írtam... :) (Na jó, ez csak vicc volt.)
Mikor jelenik meg?
A tervek szerint 2012 júniusában, az Ulpiusnál.
Hol jegyezhető elő?
Például itt.

És ide jöhet a te kérdésed: ............................... (a hozzászólásokban felteheted)