Ragnarök

Néhány hete jelent meg Bíró Szabolcs íróbarátom legújabb regénye, a Ragnarök. A másodiktól a tizedik mondatig ilyenkor azt szokta taglalni a recenzió/kritika, hogy miről szól a történet, de ez szerintem teljesen felesleges, mert aki elolvasta, az pontosan tudja. Aki pedig még nem olvasta (remélem, egyre kevesebben vannak ilyenek), az csak bosszankodik a sok spoilerezés miatt.

A Ragnarököt Szabolcs afféle kiruccanásnak szánta egy számára (és számunkra) félig-meddig ismeretlen világba, mielőtt - saját szóhasználatával - "hazatér", hogy belefogjon többkötetes regényfolyamába, az Anjoukba. Kiruccant - és milyen jól tette! Én már évekkel ezelőtt is olvastam őt, és az akkori (Francis W. Scott néven jegyzett) krimikhez képest mára valóságos kvantumugrást hajtott végre. Jók voltak azok a sztorik is, de hiányzott belőlük az a plusz, ami egyedivé tette őket - s a mostani regényben immár örömmel fedeztem fel ezeket a megkülönböztető jegyeket. A fejlődés látványos, és ez így van rendjén.

A Ragnarök szót körülbelül egy éve hallottam először, amikor Szabolcs elújságolta a FB-on, hogy mire is készül. Az Anjouk előtt - afféle laza kis felvezetésként - szeretett volna egy modern viking sagát írni, megvalósítva gyerekkori álmát. Aztán az egész sokkal komolyabb munkává vált számára, rengeteg idejét és energiáját emésztette fel, és sokkal komolyabb eredményt hozott a reméltnél. A saját tulajdonú kiadója által megjelentetett, okosan marketingelt könyv a Bookline sikerlistájának Top 10-éig emelkedett, ami egy (jobb skatulyám egyelőre nincs rá) független professzionális szerzőtől kiváló teljesítmény.

A Ragnarök valami olyasmi eseményt jelöl a skandináv mitológiában, mint a bibliai Armageddon, vagyis a végső nagy összecsapást a jók és a gonoszok között, amely természetesen a fennálló világ komoly sérülésével jár együtt. Maga a cselekmény nem kapcsolódik szorosan mindehhez, bár a végkifejlet persze összefüggésben áll vele, közben azonban izgalmas, érdekes, sok újdonságot felvonultató sztori tölti ki a lapokat. Ebben jól megfér egymás mellett Piroska és a farkas története (amely nem a Grimmek találmánya, de még csak nem is Perrault-é, hanem ezredéves tanmese, milliónyi változattal), valamint az Excalibur legendája, és megannyi fantasy-elem.

Szabolcs rengeteg szereplőt mozgat nagy magabiztossággal, ügyesen alkalmazza a fejezetvégi cliffhangereket, vagyis az ember csak olvasna és olvasna, hogy minél előbb a rejtély végére járjon. Nincs happy end, de mégis van emberi diadal, a történet tehát olyan, mint az élet: rossz és jó vegyesen jut benne a szereplőknek. Alkalmi kiruccanás ez a regény a szerzőtől. de másokkal egyetemben én is arra biztatnám, hogy gondolkodjon el a folytatáson is, amire a történet befejezése kiváló lehetőséget nyújt. Lehetne néhány negatívumot is megemlíteni, de ezt most nem teszem - tegye meg helyettem az, aki jobbat tudna írni.

Magam csak annyit tennék még az egészhez, hogy - Molnár Ferenc bonmot-jával élve - ez a könyv olyan jó, hogy mától kezdve én írtam. ;)

A Midász Társaság – végre valami elindult

A blogomon még nem is írtam róla, hogy A Midász Társaság című második regényem pozitív lektorit kapott a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás-pályázatán. Ha továbbviszi a lendület, akár idén eljuthat a megjelenésig. Én már sokat nem tudok tenni érte, mert a szöveg kész, kiengedtem a kezemből, vagyis meg kell állnia a saját lábán.

Nemrég ránéztem, hogyan áll a Molyon az első könyv, A makedón összeesküvés, és örömmel láttam, hogy még bő másfél évvel a megjelenés után is piacon van, olvassák és kritizálják. Nem mindig kap dicséretet, de ez így is van rendjén. Pár hete fedeztem fel magamnak, hogy Fejős Éva a saját blogján sorozatot indított a regényírás kulisszatitkairól. Számomra a tényleg hasznos írásokból a következő mondatok voltak a leghasznosabbak: "Ne sértődj meg, ha kritikával illetik a művedet, ezzel egyszerűen ne foglalkozz, ne reagálj rá, ne védekezz, ne támadj, mert annál rosszabb. Vedd tudomásul, hogy nem lehet mindenkinek ugyanolyan az ízlése, tehát a te könyved sem tetszhet mindenkinek. Nincs ezzel semmi baj." Ez pontosan így van. Ha valaki rágörcsöl, mert valaki becsmérelte a drága munkáját, annak nem lehet jó vége. Legyünk lazák, és írjunk annak, aki értékeli és szereti olvasni. Akinek pedig az első nem tetszett, az ne vegye elő a másodikat. Ennyire egyszerű az egész.

Az utóbbi időben sok munkám volt, de abban bízom, hogy hamarosan folytathatom a regényírást. Az igazat megvallva, nemrég belekezdtem a harmadik történetbe, amely A Meroving-kulcs (szenzációhajhász) munkacímet kapta, és már 10 oldal el is készült belőle. Valószínűleg még többször átírom az elejét, de én élvezem ezt a munkát, és talán a fiókomnak is folyamatosan írnék. Jó lenne, ha kapcsolatba léphetnék olyan rajongói csoportokkal, akik szeretik a kultúrtörténeti krimi (kalandregény, thriller) műfaját, és akikkel el tudnék beszélgetni néhány - az írás közben felmerülő - problémáról. Aki ismer ilyen csoportokat, szóljon...
 

Kritika a Makedónról

Újabb kritika jelent meg A makedón összeesküvésről, amely a Molyon is az általam remélt módon teljesített (26 csillagozás, 12 írott értékelés, 77%). Ezúttal A. G. Stone olvasta el, és remek kritikát kaptam tőle, köszönet érte. Annak különösen örülök, hogy a vezérmotívumnak szánt Odüsszeia-Nagy Sándor kapcsolatra azonnal rátapintott.
"Olvasás közben a könyv minden percét élveztem. A pörgős cselekmény, a könnyed és elegáns humorú elbeszélői stílus élővé tette az eseményeket. Olyannyira, hogy teljesen belefeledkeztem a regénybe."

Folytatás ITT.