Napi kapcsolat az olvasóval

Bevallom, gyakran olvasgatom a különböző könyvkritikákat, kommenteket a Moly.hu-n és az erre szakosodott blogokon. Főleg azokat, amelyek magyar szerzőségű regényeket veséznek ki. Gyakran olvasgatom - de egyre kevésbé szívesen. Fel is merült bennem a kérdés: jó-e, ha a szerző és az olvasó nagyon közel kerülnek egymáshoz? Jó-e, ha olvasóként őszintén kommentelünk? Fontos-e íróként válaszolni ezekre? Szerintem nem.

A Moly.hu-n nemrég átdúrtam egy csomó - ma divatos - magyar szerző könyveiről szóló ajánlót, értékelést. Azt vettem észre, hogy az olvasók lényegében két érzelmi véglet közt ingadoznak. Van, aki mindentől teljesen el van ájulva, más meg a legapróbb hibákat is felnagyítja. Így jönnek ki az átlagosan 75-85%-os értékelések, ami meglepően jó arány. Ám az is meglepő, hogy szinte az összes regénynél van egy-egy olyan, kiugróan alacsony pontszámot adó értékelő, aki nem is tudom, miért teszi publikussá a véleményét. Ha igaza van - akkor a többiek miért nem húzzák le a könyvet? Ha nincs igaza - akkor miért gonoszkodik? A magyar író már csak olyan, hogy 20 dicséretből egyet sem jegyez meg, de 1 lesújtó vélemény azonnal a földhöz csapja. Szóval, ezért nem éri meg kritikákat böngészgetni.

Az író írjon, az olvasó pedig vegye figyelembe, hogy a legvacakabb könyv mögött is sok-sok hónapnyi kemény munka áll. Az persze sajnálatos, ha a nagy erőlködésből csak egy silány műre futja. Ma, amikor az írók szinte mind kizárólag szórakoztatni akarnak, és a könyvüket bestsellerré tenni, az olvasók szerepe felértékelődik. Nem biztos ugyanakkor, hogy amit a kommentekben leírnak, az az őszinte véleményük. Erre tehát hiba lenne támaszkodni. Szerintem azzal ítélkeznek igazán, hogy megveszik-e a szerző következő könyvét - vagy nem.

A könyv előrendelhető!

A júniusi megjelenésig
minden hónapban
szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy
A makedón összeesküvés
már előrendelhető.
Például ITT,
vagy bárhol máshol.

Az író egy napja

Fforde

Az olvasók általában mitizálni szokták az írói tevékenységet, valami egészen különleges elfoglaltságnak tartva azt. Külföldön (értsd: amerikai-angolszász vidékeken) talán így van, idehaza azonban a legritkább esetben. Talán egy kezemen meg tudom számolni, hányan áldozhatják az egész napjukat az írásnak. Na jó, kettőn. Magyarországon az író általában dolgozik a munkahelyén, aztán hazamegy, és este (meg hétvégén) ír.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy nemrég kikerült Katie Fforde legújabb könyvének ajánlója a Facebookra. Előbb csak az asszonyka furcsa nevén akadtam fenn - mi az, hogy két F-fel kezdődik? Nekem is ilyen kell! Aztán utánanéztem, és kiderült, hogy nem manír, csak ősi családnév. A "ford", vagyis "gázló" szóból ered, és a Fforde mellett Ford, Forde, Foord, Foard, Forth stb. változatai is léteznek.

Ami viszont még megkapott a honlapján: őszintén leírja egy napját. Csak címszavakban, íme: 5:30-kor kelés, hálóköntösben és papucsban nyomás a számítógép elé. Rádióhallgatás, Twitter, emailek átnézése. Már nem túl jó a szeme, ezért kell egy kis ráhangolódás. Az írással úgy van, mint a férjével: valaha ő volt a titkos szerelme, de ma már... A napi első adagja 1000 szó (kb. 5000 karakter), aztán fél 10-től elkezdik telefonon zaklatni. Ha az előző napi munka nem tetszik neki, elszánt törléssel kezd. Anyaggyűjtésként tévét néz, és az utcákat rója. Hogy délután dolgozik-e még? Erre nem tér ki. Tényleg mindenki így képzeli az írók életét?

Az alexandriai könyvtár

A makedón összeesküvés című könyvben az Egyiptomban lévő alexandriai könyvtár is kap egy kisebb szerepet. Az új épületét is érdemes megnézni (egészen furcsa építészeti megoldást alkalmaztak nála), de a régi könyvtár sokkal híresebb volt a mostaninál.

Némelyik egyiptomi uralkodó meglehetősen érdekes módszert alkalmazott az állomány bővítésére. III. Ptolemaiosz Euergetész például átvizsgáltatta a kikötőbe érkező hajókat, és ha megtetszett neki egy könyv (vagy akkoriban inkább tekercs), azt addig tartotta magánál, amíg le nem másolták. Ez volt a jobbik eset. Történt ugyanis, hogy egyszer hatalmas óvadék (15 ezüsttalentum, ez kb. 4 mázsa ezüst) ellenében "kikölcsönözte" Athénból a három nagy tragédiaíró (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész) eredeti szövegeit. Végül annyira a szívéhez nőttek, hogy a másolatokat adta vissza nekik, és ráadásként az óvadékról is lemondott. Az athéniak nem voltak túl boldogok, de Egyiptommal akkoriban senki sem rúgta össze szívesen a port.

Mit csinálnak az írók a Facebookon?

Őszintén szólva (ezt a kifejezést a Word zölddel aláhúzza, és ráadásként közli veled, hogy "sablonos"), jobban megértem azokat, akik csak olvassák a Facebookot, mint azokat, akik írják. Magam is szívesen bogarászom az üzenőfalakat, különösen regényírók esetében. Azt gondolom, hihetetlenül szerencsések vagyunk, amiért módunk adódik a kulisszák mögé pillantani. Tegnap például Fábián Jankánál olvastam a következőket:

Ma sokat dolgoztam a Lottin - holnap végre megvívjuk a győri csatát, de ma már túl fáradt vagyok a háborúskodáshoz. :)
Az Emma trilógiában, emlékezhettek, az emberek mellett megjelentek szereplőként kutyák és cicák is. A Lottiban viszont - és ez a korból is adódik - lovakkal találkozhattok majd. Akkoriban az emberek mindennapjaihoz szorosan hozzátartoztak ezek a csodálatos állatok. A könyvemben három ló jelenik majd meg kisebb-nagyobb szerepben, ám a cselekmény fontos részeként. A nevük a megjelenésük sorrendjében: Sátán, Gyémánt és Dió. 

A régi korok olvasói sohasem kaphattak előzetes információkat egy-egy készülő könyvről. Ma viszont napról napra nyomon követhetjük az írások születését. Ez pedig hihetetlenül hasznos, mert amikor elkészül a MŰ, az olvasó sokkal inkább a magáénak érzi. Egy angol nyelvű okoskodás szerint (amely a szerző, a befogadó és a Facebook kapcsolatát boncolgatja) egy dolgot azonban mindenképp szem előtt kell tartania az írónak: a rajongóid nem feltétlenül a barátaid. És ez így is van rendjén.

Hogyan vegyük rá magunkat az írásra?

Aki valaha is foglalkozott már rendszeres írással (értsd: több egymást követő napon), annak aligha kell magyarázni, hogy az "önmotiválás" - elengedhetetlen. Nagyon nehéz nap mint nap úgy leülni a gép elé, hogy "most aztán ennyit meg ennyit meg kell írnom". Még akkor is, ha szeretünk írni, és szeretjük a témát, no, meg az olvasót. Nehéz leülni, mert mindig van fontosabb dolog, pláne, ha a net folyton ott nyüzsög a háttérben.

Íme, néhány jó tanács, hogyan vegyük rá magunkat a munkára:

- Önámítás, kis adagok: mondjuk azt magunknak, hogy most csak 15 percig írunk. Valószínűleg több lesz belőle, de akkor már mindegy. Csapjuk be magunkat, hogy át tudjunk lendülni a kezdéssel járó holtponton.

- Önmeggyőzés: mormoljuk el, hogy fontos lenne írnunk, mert sokan várják az újabb könyvet.

- Nass: egy csoki legyen a jutalom, ha az első oldal (bekezdés, sor, mondat...) végére érünk. Ez elég biztos módszer. Csak a csokit ne tartsuk kézközelben!

-Komfortérzet: teremtsük meg a lehető legkényelmesebb körülményeket az íráshoz. Annyira azért ne legyen kényelmes, hogy inkább aludni legyen kedvünk...

- Bemelegítés: olvassunk pár oldalt egy jó, vagy egy rossz könyvből. Az előbbi arra inspirál, hogy mi is hasonlót írjunk. Az utóbbi meg arra, nehogy ugyanolyan vacakot.

Most pedig: dologra fel!

Vaszaryt olvasok

Mármint Vaszary Gábort. Mára jól elfelejtették, pedig 1985-ig itt élt köztük (pontosabban Svájcban), a humora pedig csak Rejtő Jenőéhez mérhető. Régóta szemeztem talán leghíresebb könyvével, a Monptival (a cím a francia "mon petit", azaz "picinyem" kifejezésből eredeztethető), de csak most jutottam odáig, hogy el is olvassam. Tele van remek szituációkkal, fergeteges poénokkal - komolyan, néha hangosan felnevettem, pedig képes vagyok mosolygás nélkül végignézni egy egész szilveszteri tévéműsort.

Már az alaphelyzet is kiváló, főhősünk ugyanis éppen fél éve tartózkodik Párizsban, ahová négyhetes tanulmányútra érkezett. Nincs pénze, hogy hazamenjen (a harmincas években járunk), amikor pedig hozzájut néhány frankhoz, azt nagyvonalúan el is veri. Kiváló a környezetleírás, nagyszerűen felépítettek a jellemek, jó a poénok előkészítése - szóval ebből a könyvből sokat tanulhat, aki író akar lenni. Meg az is, aki nem. Esetleg az is, aki már író. Vagy aki az volt valamikor.

Mitől lesz kapós egy könyv?

Valószínűleg ez az a kérdés, amelyre minden író tudni szeretné a választ.

Elsősorban persze attól, ha jól meg van írva az a bizonyos könyv. De az sem mellékes, hogy mindezt az olvasók tudtára kell hozni. Nemrég készült egy érdekes felmérés a Goodreads.com oldalon (ez olyasmi lehet, mint nálunk a Moly.hu), s a következő eredmény született:

- Akkor a legkapósabb a könyv, ha ismert a szerzője. A kezdőknek nehéz dolguk van (ez nem újdonság), az olvasók ugyanis nem szívesen ugranak bele a nagy ismeretlenbe.

- Fontos a baráti/ismerősi ajánlás is, mégpedig az "offline" ajánlás. Vagyis az, ha egy személyes találkozó során megdicsérik nekünk az adott könyvet, esetleg a kezünkbe is nyomják, hogy olvassuk el. Ezt azért lényeges külön hangsúlyoznunk, mert bebizonyosodott, hogy a Facebook és Twitter ebből a szempontból nem releváns eszközök. Ajánlhatunk rajtuk bármit, de ez a módszer egyáltalán nem hatékony. A "Face" a 12., a Twitter pedig a 15. helyen végzett a hatékonysági listán.

- A harmadik és negyedik legjobb módszernek a Goodreads olvasói, illetve szerkesztői ajánlásai bizonyultak. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy ha például a Molyon elterjed egy könyvről, hogy jó, az már fél siker.

Aki szereti az ilyesfajta listákat, itt hosszasabban is bogarászhatja. Tanulságos.

Egy nap(om) a neten

A HVG is közölte azt az érdekes infografikát, amely szerint ma kb. 2,5 milliárd ember "él" a világhálón. Ezek naponta 294 milliárd emailt küldenek szét, 2 millió bejegyzést tesznek a blogjukba, és 864 000 órányi videót töltenek fel a YouTube-ra.

Ez azt jelenti, hogy rám 118 email, 1/1000 blogbejegyzés, és 1,2 mp feltöltött videó jutna (elvileg). Ehhez képest max. 15-20 email a napi termésem, 2-3 naponta írok valamit erre a blogra (a jövőben szorgalmasabb leszek, ígérem), és még egyetlen egy videót sem raktam fel a megosztóra. Most akkor korszerűnek számítok, vagy nem?

Részletek itt és itt.

Fricska: a Halott könyvtár

Érdekes kezdeményezés a Centrális Galéria részéről:

A Halott könyvtár kísérlet a magyar könyvtárak 1989 óta olvasatlan állományának modellezésére. A kiállításon ötezer olyan könyvet vehet kézbe a látogató, amelyet 1989 óta senki sem kölcsönzött ki.

Vajon miért? Ezt a kérdést sokan feltették a helyszínen is (ha jól olvastam), de mit lehet rá válaszolni?
Részletesebben itt.

Hogyan írjunk?

Baráth Katalin ajánlása révén bukkantam rá a Guardian érdekes sorozatára, amelyben (angol nyelvterületen) híres írók osztanak meg velünk értékes tanácsokat. A 10 év alatt 20-nál is több regényt szerző Caroline Lawrence például a következő tippeket adja a gyakorló, kezdő és jövendőbeli íróknak:

1. Önfegyelem - írj mindennap!
2. Kiről? - a karaktereket nagyon jól el kell találni
3. Hol játszódik? - ezt is alaposan, részletezve kell megírni, hogy az olvasó beleélhesse magát a helyzetbe
4. Miről? - felesleges bővebben kifejteni, miért fontos a jó sztori...
5. Önkontroll - ha kész a regény, érdemes magunknak hangosan felolvasni, mert úgy azonnal kijönnek a hibák

Ez az utóbbi nagyon kemény, kíváncsi vagyok, hány író olvassa fel magának hangosan az egész regényét. Pedig biztos hasznos. Annak idején, amikor építőipari középiskolába jártam, azt a tanácsot kaptam, hogy a kész műszaki rajzot állítsam a feje tetejére. Megfogadtam, és megtettem. Borzalmas volt. Nem tudtam többé rózsaszín szemüvegen keresztül nézni a rajzot, mert olyan volt, mintha másé lett volna. Azonnal szemet szúrt a legapróbb hiba is. Szóval: mindig állítsuk fejre a dolgokat!

Lesz-e új Dan Brown-regény 2012-ben?

Nem tudom. A szerző honlapja erről semmit sem árul el, sőt úgy tűnik, nem is igazán frissítik rendszeresen azt az oldalt. Mélyen hallgat a kiadója is, pedig néhány elcsepegtetett információnak nagyon örülnének az olvasók. Feltehetőleg Dan Brown dolgozik éppen valamin, és azon sem csodálkoznék, ha az új regény kapcsolatban állna a 2012 decemberére jósolt (maja) világvégével. Ez a téma pedig idén érdekesebb lenne, mint jövőre.
A da Vinci-kód (2003) és Az elveszett jelkép (2009) megírása közt hat év telt el. A következő könyvre remélhetőleg nem kell ennyit várni, bár DB már megteheti, hogy inkább kevés jót, mint sok közepeset írjon. Nemrég láttam egy talkshow-beszélgetést vele, amelyben tréfásan megjegyezte: „A feleségem azt mondta, ha az új regényemre is annyit kell várni, mint legutóbb, akkor legközelebb 'A Nagy Ő' című műsorban tűnök fel a tévében...” Ezzel viccesen arra utalt az asszonyka, hogy kereshet magának új párt. Nem hiszem, hogy a fenyegetés elrettentené az írót, de bízom benne, hogy idén előrukkol valamilyen érdekes újdonsággal. Addig is ajánlom Steve Berryt, illetve Umberto Ecót - ezek a közeljövőben biztosan megjelennek. Illetve lesz egy film idén Az elveszett jelképből, hogy a DB-rajongók se panaszkodhassanak.