2012. augusztus 30., csütörtök

Program szombatra: Pozsonyi Piknik

Újra ajánlom figyelmetekbe az Ulpius standját, és a Pozsonyi Piknik részletes programját.
Holnap menjetek, gyertek!

A részletek ITT.

Jön az Amazon

Izgalmas változások elé néz a magyar webáruház-piac, hamarosan ugyanis nálunk is megjelenik az Amazon.com. Én még könyvkereskedőnek ismertem meg őket 10-15 éve, de azóta szinte már mindent árulnak, amit el lehet adni. A hazai szereplők állítólag nem félnek tőlük, de szerintem ez csak az ilyenkor kötelező optimizmus. Az Amazon gyökeresen felforgat majd nálunk is mindent, és ez így van jól. Mi akartunk kapitalizmust, hát engedjük működni.

Az Amazonnak egyébként nemsokára lesz okostelefonja is, de azért ne higgyük, hogy fenékig tejfel az életük. A japán Rakuten már régóta feni a fogát a világelsőségre, és egyre komolyabban támad. Nagyon szeretem, amikor ennyire pezseg az élet, és ilyenkor érzem igazán, mennyire kicsik vagyunk mi egyedül. Itthon régóta nem történt már semmi lelkesítő, ránk fér tehát az Amazon beköszönése.

Addig is, ITT van pár érdekesség a cégről, amelyből most csak egyet emelnék ki: a logó jelentését. Ezt úgy alkották meg, hogy mosolygó arcra emlékeztessen bennünket - hiába, az amerikaiaknak folyton ez a mániájuk. Mondjuk, hasonló poént sütöttek el a Heinekennél is a hollandok. (Én nem vettem elsőre észre, hogy a Heineken név "e" betűi el vannak forgatva, azért olyan vidám az íráskép.) Na, jó vegyes lett ez a mai bejegyzés, de mindegy... :)

2012. augusztus 26., vasárnap

Újabb kritika a Makedónról

Ezúttal Bíró Szabolcs regényíró barátom tisztelt meg azzal, hogy elolvasta a regényt, és szakszerű, korrekt kritikát írt róla az Ekultúrán. Köszönöm neki ezúttal is!

"A makedón összeesküvés legnagyobb erénye, hogy valódi művészet- és kultúrtörténeti érdekességekkel, különlegességekkel van tele, ahelyett, hogy a szokásos keresztények-templomosok-szabadkőművesek receptet alkalmazná századszorra is. Itt látszik meg igazán, hogy a könyv szerzője foglalkozott már ilyesmivel, ért ahhoz, amiről ír, és képes újdonságokkal szolgálni a zsáner kedvelőinek. Temérdek információt kapunk hát az ókor történelméről, a középkorról, a reneszánszról, sőt még a huszadik és huszonegyedik század érdekességeiről is."

A részletek itt.

2012. augusztus 22., szerda

Itt a Pozsonyi Piknik programja!

Kiadói ajánlat:

Az Ulpius-ház standjánál (szemben az Ulpius-ház Könyvesbolttal, cím: Pozsonyi út 23.) az alábbi szerzőink árulnak és ajánlanak könyvet, beszélgetnek, dedikálnak:
14.00-15.00-ig: Zima Szabolcs A makedón összeesküvés c. művészettörténeti thriller szerzője.
15.00-16.00-ig: Fábián Janka, akinek legújabb történelmi-romantikus regénye, A német lány nemrég jelent meg.
16.00-17.00-ig: Rubin Eszter, aki Barhesz c. zsidó gasztro-családregénye olvasóit megvendégeli egy saját gyártmányú mini-barhesszel.
17.00-18.00-ig: Fejős Éva, akinek eddig megjelent tizenegy könyve már számos olvasójának adott erőt nehéz élethelyzetekben.
18.00-19.00-ig: Csabai Márk, egy igazi pesti csibész, az Egy csibész naplója írója.

2012. augusztus 21., kedd

Irány a Pozsonyi Piknik!

Sakkot nem vállalok
Debreceniként nem túl sűrűn jutok el Budapestre, pedig néha nem ártana a tűz körül forgolódnom. Hamarosan újabb alkalmam nyílik erre, szeptember 1-jén (szombaton) 14 órától ugyanis a Pozsonyi (úti) Pikniken dedikálok. Miután leszereltem a feldühödött, aláírásra vágyó olvasói hordákat (erre 14:05-ig sor kerülhet), különleges módon fogom múlatni az időt. Az Ulpius azt találta ki, hogy a szerzők óránkénti váltásban segítsenek be a boltosoknak az árusításban. Mivel a könyviparban dolgozom, nekem ez nem számít majd újdonságnak, jó móka lesz az egész.
Aztán irány vissza Debrecenbe, mert szeptember második felében szeretném leadni a második könyv szövegét a szerkesztőnek (Verának innen is üzenem, hogy haladok vele).

2012. augusztus 13., hétfő

Adri könyvmoly nyaralás közben olvasott

"Röviden úgy jellemezném a történetet, hogy Dan Brown Da Vinci kód-ja izgalmát, nyomozásának érdekes versikéit, gyorsaságát ötvözzük Rejtő Jenő vagy Vavyan Fable humorával, nagyszerű szóhasználataival, érdekes karaktereivel.
Na de azért ennyire röviden nem ússzátok meg a beszámolómat a könyvről..."

Ismertető, értékelés ITT.

Köszönöm, Adri!

2012. augusztus 12., vasárnap

Interjú az Agatha Raisin-könyvek írójával

M. C. Beaton honlapján bukkantam rá egy friss beszélgetésre az idén már 76. életévét töltő skót írónővel. A Booksellerből kiszkennelt interjú több érdekes dolgot is tartalmaz, én most csupán kettőt emelnék ki belőle.
Az egyik az, hogy én még csak a Spenótos halálpitét olvastam tőle (Quiche of Death), de megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a mű 1992-es születésű. Angol eredetiben sikerült hozzájutnom, és egyáltalán nem tűnt fel sem a stílusból, sem a környezetből (használati tárgyak, öltözetek stb.), hogy ez egy húsz évvel ezelőtti regény.
A másik dolog pedig egy aprócska érdekesség: a névadás. MCB elárulta, hogy főhősének nevét két forrásból rakta össze. Az "Agatha" az Agatha Christie iránti tiszteletből származott, illetve P. G. Wodehouse Agatha nénijéből (Aunt Agatha). - No, és a Raisin (magyarul: mazsola)? - kérdezett rá az újságíró. - Az pedig a ráncokból - válaszolt az asszonyság önkritikusan. Pedig igazából nem érezhető rajta a kor, az utóbbi 20 évben például 24 Agatha Raisin-történetet írt. Idén Hiss and Hers címen jelent meg a legújabb. Én meg jelenleg azon nyavalygok, hogyan jussak túl a másodikon...