Ragnarök

Néhány hete jelent meg Bíró Szabolcs íróbarátom legújabb regénye, a Ragnarök. A másodiktól a tizedik mondatig ilyenkor azt szokta taglalni a recenzió/kritika, hogy miről szól a történet, de ez szerintem teljesen felesleges, mert aki elolvasta, az pontosan tudja. Aki pedig még nem olvasta (remélem, egyre kevesebben vannak ilyenek), az csak bosszankodik a sok spoilerezés miatt.

A Ragnarököt Szabolcs afféle kiruccanásnak szánta egy számára (és számunkra) félig-meddig ismeretlen világba, mielőtt - saját szóhasználatával - "hazatér", hogy belefogjon többkötetes regényfolyamába, az Anjoukba. Kiruccant - és milyen jól tette! Én már évekkel ezelőtt is olvastam őt, és az akkori (Francis W. Scott néven jegyzett) krimikhez képest mára valóságos kvantumugrást hajtott végre. Jók voltak azok a sztorik is, de hiányzott belőlük az a plusz, ami egyedivé tette őket - s a mostani regényben immár örömmel fedeztem fel ezeket a megkülönböztető jegyeket. A fejlődés látványos, és ez így van rendjén.

A Ragnarök szót körülbelül egy éve hallottam először, amikor Szabolcs elújságolta a FB-on, hogy mire is készül. Az Anjouk előtt - afféle laza kis felvezetésként - szeretett volna egy modern viking sagát írni, megvalósítva gyerekkori álmát. Aztán az egész sokkal komolyabb munkává vált számára, rengeteg idejét és energiáját emésztette fel, és sokkal komolyabb eredményt hozott a reméltnél. A saját tulajdonú kiadója által megjelentetett, okosan marketingelt könyv a Bookline sikerlistájának Top 10-éig emelkedett, ami egy (jobb skatulyám egyelőre nincs rá) független professzionális szerzőtől kiváló teljesítmény.

A Ragnarök valami olyasmi eseményt jelöl a skandináv mitológiában, mint a bibliai Armageddon, vagyis a végső nagy összecsapást a jók és a gonoszok között, amely természetesen a fennálló világ komoly sérülésével jár együtt. Maga a cselekmény nem kapcsolódik szorosan mindehhez, bár a végkifejlet persze összefüggésben áll vele, közben azonban izgalmas, érdekes, sok újdonságot felvonultató sztori tölti ki a lapokat. Ebben jól megfér egymás mellett Piroska és a farkas története (amely nem a Grimmek találmánya, de még csak nem is Perrault-é, hanem ezredéves tanmese, milliónyi változattal), valamint az Excalibur legendája, és megannyi fantasy-elem.

Szabolcs rengeteg szereplőt mozgat nagy magabiztossággal, ügyesen alkalmazza a fejezetvégi cliffhangereket, vagyis az ember csak olvasna és olvasna, hogy minél előbb a rejtély végére járjon. Nincs happy end, de mégis van emberi diadal, a történet tehát olyan, mint az élet: rossz és jó vegyesen jut benne a szereplőknek. Alkalmi kiruccanás ez a regény a szerzőtől. de másokkal egyetemben én is arra biztatnám, hogy gondolkodjon el a folytatáson is, amire a történet befejezése kiváló lehetőséget nyújt. Lehetne néhány negatívumot is megemlíteni, de ezt most nem teszem - tegye meg helyettem az, aki jobbat tudna írni.

Magam csak annyit tennék még az egészhez, hogy - Molnár Ferenc bonmot-jával élve - ez a könyv olyan jó, hogy mától kezdve én írtam. ;)