Magyarok vs. külföldiek

Általában szívesen böngészgetem a Bookline havi sikerlistáját, de most először jutott eszembe, hogy megszámoljam, hány magyar szerző szerepel a Top 50-ben. Kissé meglepődtem, amikor a hazaiak 26-24 arányban nyertek, ráadásul a szerzők többnyire a saját (magyar) nevükön szerepeltek.
Ez viszonylag új tendencia, és úgy tűnik, az olvasók már nem berzenkednek a magyar szerzőktől, mindenféle műfajt elfogadnak tőlük. Hol vannak már azok az idők, amikor krimit csak angol nevű íróval lehetett eladni! Erről nemrég Bíró Szabi (Sub Rosa, Non nobis, Domine) is elmélkedett a Facebook-oldalán, de született róla egy érdekes bejegyzés a Könyvesblogon is. Számomra az a legizgalmasabb, amikor egy (ismert vagy kevésbé ismert) szerző álnév mögé bújik. Vajon kicsoda Kondor Vilmos? (Ld. Budapest-noir) Kicsoda Szeghalmi Lőrincz? (Levelek az árnyékvilágból) Ha belegondolunk, végül is teljesen mindegy, marketing szempontból viszont jót tesz egy könyvnek, ha az író körül némi misztikum lebeg. Persze, ezt is műfaja válogatja. Én pl. nem feltétlenül vennék meg egy olyan orvosi szakkönyvet, amelynek a szerzője sűrű homályba burkolózik.

Strindberg csillaga

Új könyv került a képzeletbeli várólistámra. Egy Jan Wallentin nevű svéd szerző regénye, a Strindberg csillaga. Az ismertető szöveg alapján ígéretesnek tűnik, bár a (nemzetközi) kritikák kissé lehúzzák. Rengeteg helyre eladták ugyanis a fordítási jogot, úgy reklámozva a könyvet, hogy ez "a svéd da Vinci-kód". Aztán persze nem teljesítette a várakozásokat - de hát hogyan is tudta volna? (A csalódásról itt lehet olvasni.)

Amióta megjelent A da Vinci-kód, a kiadók egy hasonlóan nagy durranásra várnak. Fűt-fát kikiáltanak szenzációsnak, ám eddig az összes ilyen könyv inkább alulról verte a lécet. (Nekem pl. JR dos Santos sem jött be.) Nem feltétlenül azért, mert rosszak, hanem azért, mert nincs meg bennük az újdonság varázsa, amellyel Dan Brown első nagy sikere még rendelkezett. Szóval, kíváncsi vagyok Wallentinre, de nem várok tőle túlzottan sokat. Így még arra is van esélyem, hogy jól fogok szórakozni. (Interjú a szerzővel itt.)

A kultúra egy nagy éhes bendő

Pár napja írtam arról, hogy kell-e, érdemes-e évente több regénnyel is előrukkolnia egy szerzőnek, és tessék - a Nyest.hu hétfőn szintén ezt a témát boncolgatta. Helyettem tehát most ők blogolnak:

"A kép évekig világos, előre kiszámítható volt: a kém-, kaland- és romantikus regényekre specializálódott írók évente egy művet alkottak, és ezt mindenki elegendőnek tartotta. Azt mondták az illetőre, hogy kellően termelékeny. Ma már azonban ez nem elég...
Az írók megpróbálják kielégíteni a türelmetlen olvasókat, akik megszokták, hogy egy gombnyomással bármelyik e-könyvet letölthetik. És persze a kiadókat, akik nagyobb termelékenységre noszogatják őket abban a hitben, hogy minél többször szerepel szerzőjük neve a nyilvánosságban, annál nagyobb sztár lesz belőle." A folytatás itt olvasható.

Mindent egyszerre olvasok

Vannak olyan hetek, amikor egymásra torlódnak az olvasandó könyvek, hol ehhez, hol ahhoz van inkább kedvem. Most is ez történt.
A muránói üvegfúvót (Marina Fiorato) ajándékba kaptam, és már elég szépen haladtam vele. Aztán befutott A magenta cseleszta - bocsánat: A borostyán hárfa (Baráth Katalin), szóval annak is nekikezdtem, de megjöttek a kedvenc - és eddig még hiányzó - Vernéim is, vagyis Antifer mester csodálatos kalandjaival is elkezdtem megismerkedni. Ádám barátomtól vásároltam az antikváriumban egy könyvet Gutenberg mesterről, betűből tehát ezen a nyáron sem lesz hiány. Mondhatják, hogy az Antifer mester pl. megtalálható a MEK-en is, de én jobban szeretem, ha a polcomon van, nem a képernyőmön.

Könyvajánló

Megjelent A makedón összeesküvés
első ismertetője (a könyv maga még nem).

Köszönet a Könyvhét folyóiratnak,
amiért helyet biztosított számára!

Nem sok az évi két könyv?

Érdekes vita indult el nemrég a Publishing Perspectives nevű (angol nyelvű) könyvszakmai oldalon. A szakértő hozzászólók azt feszegetik, vajon káros vagy hasznos-e, ha a kiadók arra sarkallják a szerzőket, hogy minél gyakrabban hozakodjanak elő egy-egy újabb művel.
Ez elvileg hasznos a szerzőnek és a kiadónak, hiszen a sikerkönyvek révén nagyobb haszonra tesznek szert, és hasznos az olvasónak, aki évente így akár 2-3 művet is elolvashat kedvenc írójától. Ám ha belegondolunk, a mennyiség az esetek többségében a minőség rovására megy (nagyon kevesen képesek állandó jó színvonalon dolgozni), és ezzel hosszú távon senki sem jár jól. A szerzőt folyton szorongatja a határidő, a stressz miatt gyors és olcsó megoldásokat kénytelen alkalmazni, és ettől csökken a mű színvonala, "élvezeti értéke". Az olvasó hamar beleun ebbe, elpártol tőle, és onnantól már a kiadónak sem nagy üzlet a szerző. Ez a trend egyébként (az évi két könyv egy sikerszerzőtől) Magyarországon is hamar divattá vált, a tavaszi-karácsonyi megjelenés nagyon sokak esetében működik. Lehet, hogy egyelőre még bírják az írók, de ki tudja, mi lesz két, öt vagy tíz év múlva. Szóval: mindent csak mértékkel. Vagy ahogy az említett cikk szerzője írja: a könyvek örök értékek, megéri tehát egy kicsit többet várni rájuk. Csak legyenek jók.

Elbúcsúztam a kézirattól

A mai nap még egy "gyógypillantást" vetettem A makedón összeesküvés betördelt változatára. Jó volt látni, nagy öröm ez mindig. Ezúton is köszönöm a kiadó minden munkatársának az áldozatos és fáradságos munkát. Felteszem, hamarosan küldik a nyomdába, és néhány nap, hét múlva már kézbe is lehet fogni a könyvet.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

(Az Ulpius honlapján a Várható megjelenések kategóriájában már én kerültem az első helyre. Klikk a képre.)

Hogyan találjunk ki egy történetet?

Kissé gonoszkodó, de alapjában vicces ötlet például a Dan Brown-sztori generátor, amelybe elég csak betáplálni a helyszínt és a főszereplő csoportot, s máris kész a történet. Nekem a következő címek jöttek ki sűrű egymásutánban:

- A láthatatlan mauzóleum (elég titokzatos)
- Az elfelejtett rúna (kő vagy írás?)
- Az utolsó kripta (ez meg mi lehet?)
- A megszentelt rejtvény (egyre értelmetlenebb)
- Az első templom (na jó, ennyi elég)

Sajnos, a hozzájuk tartozó történetvázlatokat nem olvastam el, de azt hiszem, nem vesztettem sokat vele. Viszont ez a "brainstorming" (parttalan ötletelés) szerintem sokat segíthet, ha elakadnánk az írásban. Lám-lám, még annak is van valami értelme és haszna, amiről nem is feltételeznénk.