A Midász Társaság

Nem sokat blogoltam mostanában, de mentségemül szolgáljon, hogy dolgoztam. Például írtam (és javában írom) az új regényt, amelynek A Midász Társaság címet adtam. Mit lehet róla előzetesen elárulni? Fogós kérdés. A helyszín ezúttal főként Franciaország lesz, viszont továbbra is Patrick Foster és Bertie Hook állnak majd főszereplőkként a cselekmény középpontjában. Isaac Crowley könyvtárigazgatót új oldaláról ismerjük meg, lelkes bélyeggyűjtőként hanyagolja el a munkáját és más fontosabb teendőit.
Akinek nem ugrana be elsőre: Midász (vagy Midasz - a helyesírást még nem döntöttem el) phrügiai király volt, akit az az átok sújtott, hogy minden arannyá változott, amit csak megérintett. Később pedig Apollón büntetésből szamárfüleket növesztett neki, mert egy zenei versenyen nem őt nevezte meg győztesnek. Szerencsére, az efféle hatalmi visszaélés ma már csak a mítoszokban létezik... :)

Szóval, ha minden jól megy, és a kiadó is érdemesnek tartja rá, nyár körül újabb regénnyel jelentkezem. Reszkessetek, könyves bloggerek!

Az irodalmi Nobel-díjról

Idén egy kínai író, Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat. Bevallom, én korábban még a nevét sem ismertem, olvasni sem olvastam tőle semmit, bár ha megnézem az elmúlt egy évtizedet, akkor Kertész Imrén, Harold Pinteren, Orhan Pamukon és Vargas Llosán kívül a többiekről sem hallottam. Mindenesetre jó dolog, hogy van köztük egy magyar is, vagyis ne legyünk csalódottak, hogy Nádas Péter most sem kapta meg a díjat.

Az irodalmi Nobel magyar története egyébként nagyon érdekes. Kertész Imre volt az első, akit ki is tüntettek, de azért korábban is voltak esélyes jelöltjeink:
„Kosztolányi Dezsőt és Herczeg Ferencet, a világháború után pedig Déry Tibort, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Pilinszky Jánost és Weöres Sándort is fölterjesztették, utóbbi csak az utolsó rostán esett ki. A három magyarországi jelölőszervezet, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar PEN Club és a Magyar Írószövetség - amelyek igyekeztek egyhangú jelöléseket tenni - az utóbbi időben többi között Szabó Magdát, Mészöly Miklóst, Esterházy Pétert és Nádas Pétert is felterjesztette a díjra.”

Én eddig úgy tudtam, hogy Kosztolányi volt a „best of the rest”, vagyis az a személy, aki tényleg csak egy hajszállal maradt le a Nobelről, de ezek szerint Weöres Sándor. No, mindegy, ő is jó választás lett volna.

Újabb kritika a Makedónról

Sarah Sparkle is elolvasta a regényt, köszönöm neki a 4-est a Molyon!

És a kritika:

Patrick  Foster, a British Library mindenese és barátja, Bertie Hook több “küldetésen” is részt vettek már együtt, amik során kéziratokat, papirusz tekercseket, és egyéb ókori tárgyakt és írásokat gyűjtöttek be a könyvtár számára.
Ezúttal egy brutális gyilkosság ügyében kell eljárniuk. Eleinte azt hiszik, pusztán papírmunka, rendezgetés ügyében utaznak, de mikor Pat megtudja, hogy Enid Markopoulos nem pusztán egy baleset következményeképpen veszítette életét, hanem elevenen megsütötték egy ércbikában. Mindennek a tetejében pedig különös üzenetet is hagyott hátra, ami egy ókori titok felfedésének alapja lehet.
Jegyezzük meg (jó hangosan), hogy imádom az alapötlete. És mivel Dan Brown könyvét is imádtam (innen jött a szerző saját ajánlása is), nem is csoda. A borító is csodaszép, a kivitelezés is… Jó volt kézben tartani
A karakterek nem voltak olyan részletesek, ám ez Brown-nál sem zavart túlzottan–nem ezen van a hangsúly, hanem a nyomozáson és a történelmen. Utóbbit igazán kidolgozottnak, pontosnak éreztem, előbbivel viszont kevésbé voltam megelégedve. Míg érződik a könyvön, hogy ki lett “nyomozva”, utána lett nézve mindennek, méghozzá igen részletesen, a fogalmazás is szép, megszólítja az olvasót, közvetlen, és nem is E/1, ami ezeknél a könyveknél hasznosabb, hisz nem keveredik bele annyira a saját érzelem. De talán kicsivel több időt kellett volna szánni az összerakására. Vagy hosszabb kifejtés segítségével, vagy más mondatszerkezetekkel tökéletesíteni lehetne a könyvet.
Találtam hibákat, amiket megemlítenék, de nem szeretném, ha az maradna meg mindenkiben, hogy nem érdemes elolvasni a könyvet, így hagyok pozitívumok a végére is, mert igenis, ez egy jó könyv, csak még csiszolódhatott volna.
Párszor előfordult egy-egy drámai beszélgetésnél, mikor nem tudhatjuk, kiről is beszélnek, és a végén megemlítik, drámaian, hogy az olvasó már tudta, kiről is folyik a diskurzus. Kicsit ez zavart, de nem ez volt a pontlevonó mínusz, ilyen mindenhol előfordul.
Említve volt benne a Da Vinci kód, ami jó, hisz hasonló, feltételezhetően a szerző kedvencei közé tartozik, de azt már soknak, erőltetettnek tartottam, hogy a két “nyomozó” arra hivatkozik, mikor a Louvre biztonsági kamera-bekötéseiről beszélnek. Volt még ilyenből pár, ami rontott a hitelességén, mivel azért mégiscsak egy fikcióról van szó, nem tömör tényekről Brown könyvében, de egy idő után már kevesebbet lett említve, és tulajdonképpen ha most nem nézem meg a jegyzeteim, eszembe se jut.
Azt sem tartottam egy pozitív dolognak, hogy Enid, a halott lány üzeneteit nagyon hamar megtalálták, túl egyszerűen, és a neten hamar meg is fejtették, amit persze le is tudott a CIA nyomozni. Sajnos ez már levont a pontokból, pedig én elhiszem, hogy az internet hasznos, de túl hamar, túl gyorsan jöttek rá…Több nyomozást vártam volna.
Ez a pár dolog az, ami miatt összességében levontam azt az egyetlen pontot. Be kell viszont vallanom, hogy én becsületesen végig akartam jegyzetelni, de a 64. oldal után egyre kevesebb dolgot írtam fel. Odáig tartott míg belerázódtam mind a stílusba, mind az apróbb hibák elfogadásába. Ez persze jó, hisz kevesebbet filozofáltam a hibákon, észre se vettem őket (nem is voltak?), és élveztem. Egyszer el kéne olvasom úgy is,  hogy belemerülök, nem gondolkozom rajta, csak olvasom….

Eredeti cím: –
Fordító: –
Kiadás: Ulpius, 2012
Oldalszám: 308
A könyvet köszönöm az Ulpius-háznak!

Értékelés: 4/5

Hogyan kezeljük a kudarcot?

Nem életvezetési tanácsokat akarok adni (még ha a cím valahogy ilyen érzetet is kelt), hanem egy jópofa blogbejegyzésre felhívni a figyelmet. Szívesen olvasgatom a kortárs lektűrírók oldalait, mert a személyes hangvételű megszólalásokból rengeteget lehet tanulni.

Korábban például nem gondoltam volna, hogy a Szent Johanna Gimiről szóló könyveivel óriási hazai sikert arató Leiner Laurát is érik néha kudarcok és csalódások. Pedig az ő regényei sem tetszenek mindenkinek, ám egy írónak ezt fegyelmezetten tudomásul kell vennie. Leiner Laura pedig ezt teszi: nem dühöng, és nem erőlködik, hogy őt most mindenkinek imádnia kell. (Bővebben a reakcióiról ITT.) Ez így van rendjén, én is meg szoktam köszönni minden kritikát. Az olvasóknak meg kell köszönni, hogy időt és pénzt áldoztak ránk. A lényeg egyébként az, hogy eltaláljuk egy nagyobb csoport ízlését, és ha ezt ügyesen tesszük, a siker sem marad el. Ezen a téren még bőven van tennivalóm, de dolgozom tovább, és remélem, hogy a második (harmadik... sokadik...) regényem majd egyre nagyobb visszhangot kap. Ilyenkor mindig Steve Berryt hozom fel példaként, aki nyolcvanvalahány kiadó ajtaján kopogtatott be, mire az egyik hajlandó volt szóba állni vele. Vajon közülünk hányan lennénk ilyen kitartóak?

Olcsó és/vagy jó?

Két érdekes hír látott napvilágot mostanában, amelyek kissé megint átformálhatják a könyvpiacot. Az egyik szerint a Duna International szövetkezett a kínaiakkal, akiknek főleg a könyvkiadó évi 200 százalékos nyereségnövelése tetszhetett meg. Ebből ők sem akarnak kimaradni, és elsősorban ismeretterjesztő, valamint egészségmegőrzéssel (hagyományos orvoslással) kapcsolatos könyveket adnak majd ki közösen. Érdekes vállalkozás, az egyszer biztos. Tény, hogy Kínának most rengeteg kihelyezhető pénze van, de nem hittem volna, hogy éppen egy magyar kiadóba fektetnek majd be.

A másik hír is érdekes: a Tesco már az e-könyv piacon is megjelent. Igaz, egyelőre csak Nagy-Britanniában, de ha itthon is áttörés következik be ezen a téren (értsd: az e-könyvolvasók is úgy elterjednek, mint a mobiltelefonok), akkor nálunk sem hagyják kihasználatlanul a lehetőséget. Izgalmasan alakul a könyvpiac, kíváncsi vagyok, mi sül ki mindebből. Sok minden afelé mutat, hogy az olcsón előállítható tartalmak kerülnek előtérbe.

Az új J. K. Rowling-könyvről

Szeptemberben új könyvvel jelentkezik J. K. Rowling, persze, egyelőre csak az angol nyelvű piacon. Magyarországon az a Gabo Kiadó kaparintotta meg a jogokat, aki a Dan Brown-regényeket is kiadta idehaza. Lehet, hogy újra belenyúlnak egy könyvsikerbe, bár ehhez az is kell, hogy Rowling a felnőtteknek szóló piacon is bizonyítson. Írni valószínűleg nem felejtett el, kérdés azonban, hogy erre a "modern Agatha Christie" stílusra (és a krimire, mint témára) vevő lesz-e az új célközönség.

Rowling az elmúlt években nem sokat dolgozott, 2007-ben jelent meg az utolsó Harry Potter-kötet, a következő évben pedig csak a Bogar bárd meséivel rukkolt elő, ami nem szólt túl nagyot, a Molyon is csak 81%-on áll. Én ugyanakkor nagyon szurkolok az írónőnek, aki elég bátor és motivált volt ahhoz, hogy milliárdosként új karriert indítson. Biztosan megveszem az Átmeneti üresedés (munka)című könyvét, és ha megtetszik, végre én is Rowling-rajongó lehetek. A Potter-könyveket ugyanis nem olvastam, szégyen, nem szégyen...

Jaj, még Perez Hilton is írt az új könyvről! :( :)

Külföldre terjeszkedem

Immár Dunaszerdahelyen is árusítják A makedón összeesküvést. Bíró Szabolcs írótársamnak a Non nobis, Domine II. része írása közben (friss cikk ITT) ahhoz is volt ereje és türelme, hogy Szlovákiában is promótálja kissé a regényt. Az antikváriumban, ahol dolgozik, kitette a könyvet a pultra + a bestsellerek közé + csinált neki egy pofás plakátot A/3-as méretben. Ezúton is köszönöm a fáradozását, bár az ilyen apró figyelmességeket aligha lehet bármivel is meghálálni. Legfeljebb viszonozni. :)