Csak egy baj volt velük: túlságosan rövidnek tartottam valamennyit. Szívesen olvastam volna akár háromszor annyit kedvenc hőseimről, a 200-250 oldalas terjedelmet azonban valamilyen okból nem merték átlépni a szerzők. Talán a fiatal olvasótábor végesnek gondolt tűrőképessége miatt - ki tudja? Mindezt csupán azért említettem meg, mert szűk két hónappal ezelőtt hozzájutottam Bíró Szabolcs monumentális történelmi regényéhez, amely a Non nobis, Domine címet viseli, és terjedelme a 700 oldalt is meghaladja. Egy ilyen csemegének 20 évvel ezelőtt rettentően tudtam volna örülni - és két hét alatt oda-vissza ki is olvastam volna. Most azért tartott körülbelül négyszer ennyi ideig, mert valamiből (pl. munka) a családot is el kell tartani.
Bíró Szabolcs - több fórumon is olvashattuk - közel négy évig dolgozott a magyar templomosok regényén, s ez nem csupán a könyv gerincvastagságán látszik meg. Alapos, jól kimunkált, pergően érdekes alkotás került ki a keze alól, minden elismerés megilleti ezért. Megjelent saját kiadója, a Historium gondozásában is, egy kötetben (ez van meg nekem), de az Ulpius is kiadta két részletben (Kelet oroszlánja, Az utolsó vörös barát). Eddigi legnagyobb írói teljesítményét egyrészt a feleségének, Ágnesnek ajánlotta - akit Isten éltessen sokáig mai névnapja alkalmából! -, másrészt pedig az édesapja, Bíró Szilárd emlékének. Mindketten szereplőként is testet öltöttek egyébként a regényben, Ágnes a főhős, Attila szerelmeként, Szilárd pedig... De ez inkább maradjon egy pici kedves titok a jövőbeni olvasók számára.
A cselekményt most nem részletezném, mert nincs három-négy évem erre a célra. :) Aki szereti a történelmi regényeket, nem fog csalódni benne, mert minden megvan benne, ami ennek a műfajnak a sója és veleje: viszályok, ármányok, politikai cselszövések, csaták, bukás, talpraállás és nemes bosszú (meg egy kevés szerelem), a kellékeket szinte felsorolni is lehetetlen. A szerző magabiztosan mozog a XIII-XIV. századi közegben, a cselekmény egy pillanatra sem ül le. Bíró Szabolcs korszerű regényt írt, a mai olvasók igényeihez igazodva. Nagyon tetszettek az apró kikacsintások (pl. a legvégén: "Gyönyörű nap ez a halálra." - vajon honnan ismerős a mondat?), de ugyanúgy megtaláltam benne Gárdonyi érzékletes csataleírásait, seregszemléit és más írói "húzásait" is, amit az Egri csillagokban és A láthatatlan emberben annyira szerettem. A könyv egyébként sok helyen filmszerűen pergő, ezt az ábrázoló tehetséget nagyon irigylem a szerzőtől.
A regény nagy előnye, hogy nem idealizál, és távol áll a régi történelmi munkák felhőtlen romantikájától is. Itt a főhős nem egyenes vonalú egyenletes mozgást végez a megérdemelt végső sikerig, hanem számtalan pofont kell átélnie, mire elnyeri méltó jutalmát. Jellemfejlődésen megy keresztül. A mások által is felemlegetett apróbb hibákra nem sok szót vesztegetnék, pl. arra, hogy a "fantasztikus" kifejezés mennyire illik bele egy Anjou-kori könyvbe, vagy a "bácsi" szó alkalmazása mennyire korhű (ez csak a XVI. századtól kezd elterjedni, és a "báty" szóból ered) - az ilyesfajta bakik felbukkanása egy ekkora szövegfolyam esetén szinte elkerülhetetlen.
A lényeg az, hogy megszületett a XXI. századi magyar történelmi regény egyik követendő példája, amelynek bőven lesz folytatása az elkövetkező években. Bíró Szabolcs szemmel láthatólag örömét leli ebben a munkában, szeretettel nyúl anyagához, így nem csoda, hogy több kötetben szeretné feldolgozni a Bátorok és az Anjou királyok történetét. Tudom, hogy véghez fogja vinni, amit eltervezett, ezért (is) jár neki a Molyon az 5-ös. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése