Hóhányás

Ma végre keleten is lehullott a hó, aminek a nyugaton elzárt falvak, persze, nem feltétlenül örülnek, mert a hó olyan, mint a szeretet: attól még, hogy jut az egyik helyre, bőven jut a másikra is. Szóval, ma délelőtt én is beálltam a szorgos cívisek közé havat lapátolni (cívis-- ld. civil, ang civic, város, polgár, esetleg civilizáció), és munka közben eszembe jutott egy réges-régi eset a hóhányásról.

Még 2004-ben jelent meg egy cikk a helyi városi lapban, amelyben az "oknyomozó" (MÚK elnökségi tag, Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjas) újságíró egy kézirat sorsán kesergett a szerzővel készített interjúban. Ebben a cikkben engem is megemlítettek, nem túl kedvező kontextusban. A nevem már a cikk elején ott szerepelt, mint a kiadó azon munkatársáé, aki valamit megígért a könyvszerzőnek. Ez nem is lett volna gond, ha onnantól kezdve a kacifántos történet nem úgy tűnt volna, mintha én mozgattam volna a háttérből a szálakat.

Nos, a történet idején én éppen 3 hete álltam alkalmazásban a debreceni kiadónál. Első feladataim közé a különféle kéziratok rendezgetése, osztályozása, belső minősítése tartozott. Amikor az illető szerző felhívott, megígértem neki, hogy utánanézek a kézirata sorsának. Ezt meg is tettem (kiadóvezetőnél stb.), majd pár nap múlva - az ígéretemhez hívem, és a megszerzett információk birtokában - telefonon örömmel értesítettem, hogy a regénye hamarosan megjelenik. Úgy gondoltam, ez tényleg jó hír bármiféle szerzőnek.

Az ügy részemről itt le is zárult. Hónapok múltán aztán megjelent az a bizonyos cikk a városi lapban, a nevem feltüntetésével, de anélkül, hogy a régi motoros, díjazott újságíró (aki pár éve, sajnálatos módon, elhunyt) egyszer is megkeresett volna előtte. Alighanem az én verzióm nem illett volna bele a képbe. Szóval, a cikk megjelent, különösebb következmény nélkül, amit az újság súlya miatt nem is csodálok. A dolog viszont azóta is bánt, nem véletlenül jutott eszembe ma is, hólapátolás közben. Viszont itt ez a blog, és végre megírhattam a saját verziómat. Hadd legyen ennek is nyoma, legalább a Google iowai szerverparkján, ha már a helyi újságban nem.

Tanulság? Nincs. Magyarország, XXI. század eleje. Neveket nem véletlenül nem írtam. Spongya rá, mondta bölcsen Virág elvtárs is.