Aranykönyv 2012 - a Makedón a Top 50-ben

Óriási meglepetésemre A makedón összeesküvés bekerült a Top 50-be a Libri Aranykönyv szavazásán. Direkt nem szóltam a rokonaimnak az egész procedúráról, vagyis a közeli hozzátartozók, ismerősök "fellázítása" nélkül érte el a regény ezt az eredményt. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott rá.

A héten elindult a második kör, vagyis tovább lehet voksolgatni. Mi a cél? Hát amit Damon Hill mondott, amikor váratlanul a 3. rajtkockából indulhatott az 1997-es Magyar Nagydíjon a bűnrossz Arrows-Yamahával: ha már így alakult, megpróbálom megnyerni a versenyt... :) Nekem persze nincs ekkora arcom, már ennyivel is tökéletesen elégedett vagyok. (Hill egyébként a 2. lett, az utolsó körökben ment tönkre egy 50 Ft-os alkatrész. - Bocsánat a Forma-1-től kiütést kapó hölgyolvasóktól.)

Szavazni itt lehet. (Szórakoztató irodalom - magyar szerzők)

Még mindig csökken a könyveladás

Persze, mitől is nőne? Az emberek nem olvasnivalóra költenek manapság, és az elmúlt egy-két évtizedben megváltozó szórakozási szokások is a könyvvásárlás ellen hatottak. Emlékszem, gyerekkoromban mindig kerestem valamit a polcon, ha éppen unatkoztam. Internet, számítógép még nem volt, fórumok és plázák sem, sőt hétfőnként még a tévéadás is szünetelt, szóval maradt a könyv - és azt hiszem, ezzel nem jártam rosszul.
És mi a mai helyzet? Az utóbbi öt év könyvforgalmi statisztikái így néznek ki:
2008 - 67,6 milliárd forint éves könyveladás
2009 - 64,1
2010 - 61,5
2011 - 59,5
2012 -58,02

A tendencia egyértelmű, még akkor is, ha a kiadók többsége nem vallja be a pontos bevételeit, illetve sokan nincsenek benne az MKKE rendszerében. Évi 2-3 milliárddal költünk kevesebbet könyvekre, s csak a bestsellerek fogynak igazán jól, a többi kiadvány példányszáma a 2-3 ezret is alig éri el. Ezek voltak a legjobb könyvek tavaly, az utolsó negyedévben:

L.L. Lawrence: A játék rabszolgái 1-2. (35 000 db)
Liptai Claudia: Az álomnő (15 000)
Bartos Erika: Hoppla meséi (10 000)
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi - útvesztő (10 000)
James, E. L.: A szabadság 50 árnyalata (100 004)
Oldland, Nicholas: A jámbor jávorszarvas (74 000)
Follett, Ken: A megfagyott világ (40 000)
Rowling, J. K.: Átmeneti üresedés (30 000)

Nem biztos, hogy minden kinyomott példány elkelt már,de ezeknél a könyveknél jó esély van rá. További csemegéznivaló a Könyvhét oldalán található. Hogy én mit olvasok ki a fenti adatokból? Azt, hogy a könyvkiadás a következő években is folyamatosan csúszni fog lefelé, és ha igazán elterjednek az e-bookok, akkor a kiadók, nagykereskedők és boltok még nagyobb bajba fognak kerülni. Az emberek már nem olvasnak annyit, mint régen, szívesebben foglalkoznak mással, vagyis egyre kisebb tábornak kell(ene) eltartania a hazai könyvpiac szereplőit. Ez nem fog menni, tehát fokozódik majd a koncentráció, a nagy halak megeszik a kicsiket, és csak azok a kiadók maradnak életben, amelyeknek sikerül bestsellereket találniuk. Szerzőkre, jó könyvekre, izgalmas témákra mindig szükség lesz, csak új módot kell találni az olvasókhoz való eljutásra.

Aranykönyv 2012

Idén is lesz Aranykönyv a Libri szervezésében, amelyben a tavalyi év legjobb könyveire lehet szavazni, több kategóriában.

Valahogy én is a listára kerültem (nem én neveztem, becsszó, és anyukám is tagad), szóval A makedón összeesküvésre is lehet voksolni. Szórakoztató irodalom, magyar szerzők csoportja.

A szavazás itt megy.

Midász: kész, rajt!

Bocsánat a címbéli idétlen szójátékért, csupán azt szerettem volna jelezni vele, hogy A Midász Társaság című regényem kéziratát ma átküldtem a szerkesztőmnek. Ilyenkor sok minden megfogalmazódik egy író fejében, lehetetlen pontosan leírni az érzéseket. Van benne minden:

... kiüresedés: Félmillió karakter bekopácsolása után az ember szellemileg és fizikailag is elfárad. Úgy érzi, nem maradt több ötlet benne, mindent kiírt magából, és nem is szeretne többé írással foglalkozni. Pár nap múlva viszont azon kezd el gondolkodni, mi legyen a következő, feldolgozásra érdemes téma.

... kétely: Vajon jó-e, amit írtam? Elég érdekes-e? Elsősorban nekem, utána pedig a szerkesztőnek, végül pedig az olvasónak. Ha nekem tetszik, az kevés. Legfeljebb arra elég, hogy át merjem küldeni a szerkesztőnek. Ha a szerkesztőnek tetszik, az is kevés, legfeljebb arra elég, hogy a kiadó megjelentesse. A legfontosabb, hogy az olvasónak tetsszen, ám ha hozzá nem jut el... Erre való a reklám, meg a szóbeszéd. És ne hanyagoljuk el az első regény hatását sem: ha valaki olvasta, élvezte, akkor keresni fogja a másodikat is.

... keserűség. De csak módjával. Az utóbbi egy évben rengeteget írtam, sok jó kritikát kaptam, rosszat csak elvétve, néha csak irigységből, ám a "nagy áttörésre", amire a legtöbb író vágyik, még várnom kell. Persze, ilyenkor mindig eszembe jut Steve Berry, aki nyolcvanvalahány kiadótól kapott elutasítást, mire egy szóba állt vele. Én is elindult valamerre, de az irányból még nem látszik, hogy jófelé, vagy sem. Mit is mondhatok a magaménak? Néhány tucat hűséges Facebook-követőt, pár száz, ezer eladott példányt (pontos számaim még nincsenek), néhány médiamegjelenést. Körülbelül ennyi jut ma egy kezdő magyar írónak. A makedón összeesküvést 10-en csillagozták a Moly.hu-n, de a többi "sorstársam" sem áll jobban. Akik kb. velem egyidőben indultak, hasonló műfajban, ma a következőképp festenek: Réti László - Célpont Párizsban (3 csillagozás), Pintér Bence és Pintér Máté - A szivarhajó utolsó útja (19 csillagozás), Jurányi Zsolt - Az alvilág zsoldjában (16 csillagozás), felesleges is tovább sorolni. A listákat továbbra is Berry, Brown, King, Clancy, Frei, Koontz, Patterson és társaik vezetik.Talán, ha a kezdők nyomott áron, és magas példányszámban juthatnának el az olvasókhoz, akkor tényleg kiderülne, mire is képesek. Addig pedig marad a...

... bizakodás. Mert csinálni kell, és hinni abban, hogy előbb-utóbb "ránk kapnak" az emberek. Ha pedig nem, hát nem. De ki kellett próbálni.

Miért drágák az e-könyvek?

Nemrég tették fel azt a nagyon jó kérdést, hogy miért ilyen drágák (még mindig) az e-könyvek. Az e-olvasó készülékek ára lassan, de biztosan csökken, ám a beléjük való tartalom továbbra sem csábítóan olcsó. Magyarországon pedig pláne nem. Nézzük csak meg, hogy - a Bookline és a Líra vegyesvállalataként létrehozott - ekonyv.hu oldalon hogyan alakul néhány bestseller ára:

A sötét ötven árnyalata: 3000 Ft (e-könyv) --- 3400 Ft (papírkönyv)
A százéves ember, aki kimászott az ablakon...: 2800 Ft --- 3400 Ft
A 632-es kódex: 1500 Ft --- 3000 Ft
Vilmos és Kate: 1500 Ft --- 1000 Ft
A Megmentő (Frei Tamás): 2000 Ft --- 3300 Ft

És így tovább. Az összehasonlítást megnehezíti, hogy néhány igazán sikeres könyv papíralapon már nincs is a piacon, elektronikusan viszont - magától értetődően - korlátlanul beszerezhető. Vannak olyan kísérletek is, miszerint bizonyos szerzők bizonyos művei csupán e-könyvként jelennek meg Az Ulpiusnál például Fábián Jankától hoztak ki néhány kisregényt ilyen formán, 500 Ft-os ár körül.

Szerintem éppen ez az az árszint (5-800 Ft), amely elfogadható lenne egy e-könyvnél. Könyvkiadói tapasztalataim szerint még így is maradna rajta haszon, különösen úgy, hogy 1000 Ft alatti árnál az eddigi 1-3000-es eladási példányszámok könnyen 10 000 fölé ugorhatnának. Mindenki jól járna: az olvasó olcsóbban juthatna a könyvekhez (így nőne az olvasó emberek száma is szerintem - már ha ez cél manapság), a kiadó pedig apróbb tételekből ugyan, de legalább ugyanakkora bevételre tehetne szert, mint eddig.

Miért olcsóbb az e-könyv? Azért, mert nincs nyomdaköltség, amely egy kiadvány árának harmadát-negyedét (drágábbra árazott könyveknél hatodát-hetedét) jelenti. Kevesebb a kiadói munka (pl. a tördeléssel, borítóval nem kell annyit szöszmötölni). Nincs raktárköltség, szállítási költség, és nincs nagykereskedelmi/kiskereskedelmi jutalék, hiszen a mű a kiadótól egyenesen az olvasókhoz jut el. Többet lehetne reklámra költeni, és többet lehetne a szerzőnek adni.

Előbb-utóbb mindez bekövetkezik, de ehhez az kell, hogy az e-olvasók (tabletek, okostelefonok) jobban elterjedjenek. Utána lemegy a könyvek ára is. Ezt még kivárjuk.

Az ördög a részletekben

Ahogy a Google Street View feltérképezi az utcákat, a Google Art Project ugyanezt teszi a világ legnagyobb múzeumaival. Eleinte azok persze nyafogtak, hogy közönséget vesztenek, ha a neten is elérhetővé válik a kollekciójuk, de hát ennyi erővel ma már meccsre sem járna senki, mert ott a tévé.

Szóval, a projekt egyre bővül, gyarapszik, én pedig képes vagyok - kis túlzással - órákon keresztül böngészgetni. Hihetetlen részletességgel vannak fenn a képek, a legapróbb ecsetvonások is kivehetők rajtuk.

Itt van például Vermeer Tejet öntő lánya, amely a holland (németalföldi) festőtől megszokott kékekben, fehérekben, sárgákban pompázik. Ma már valószínűleg bele sem gondolunk, hogy akkoriban ezeket a festékeket nem volt olyan egyszerű beszerezni, mint manapság. A kéket például a méregdrága lapis lazuliból (lazuritból, lazúrkőből) állították elő, amelyet Afganisztánban, illetve a Bajkál-tó környékén bányásztak, szóval elképzelhető, mennyire számított olcsó mulatságnak. Vermeer is csak egy Pieter van Ruijven nevű delfti mecénásnak köszönhette, hogy rendszeresen hozzájutott. És ha már volt neki odahaza, hát használta rendesen. Más festők inkább csak óvatosan, mértékkel, csupán a figurák ruházatán, Vermeer viszont az épületeken, berendezési tárgyakon, sőt a háttereken is. Az Art Project oldalán érdemes közelebbről is megnézni ezeket a kékeket.

UI. A hozzáértők szerint a lazurit gyógyítja a depressziót, a migrénes fejfájást, sőt a halláskárosodást is, és csökkenti a vérnyomást. Újabb néhány ok a nézelődésre.

A szereplők neveiről

Talán van, akit érdekel a regényírás néhány technikai részlete is, ezért most megosztanék itt egy általam gyakran használt eljárásmódot. Néha megkérdezik, mi alapján nevezem el a szereplőket, s én ilyenkor azt válaszolom (nem túl fifikásan), hogy számomra a jó hangzás a legfőbb szempont.

A névnek hitelesnek kell lennie, ami - érdekes módon - azt jelenti, hogy nem túl gyakorinak, vagy hétköznapinak. Egy ritkább név valahogy mindig hihetőbb. Ha például egy francia inasnak kellene nevet adnunk, tízből kilencen biztosan a "Pierre" mellett döntetnének. És rosszul teszik. Mennyivel hitelesebb pl. Vernénél a "Passepartout" (vagyis "pászpártu", Phileas Fogg inasa), mint ez a "Pierre", nem? Ráadásul Vernénél a nevek többnyire beszédesek is, a Nemo például "Senkit" jelent, utalva a karakter visszahúzódó életmódjára.

Mint említettem, én nem játszom a nevek jelentéseivel, inkább csak a jó hangzásra figyelek. Vegyünk egy példát is, keressünk nevet mondjuk egy francia férfinak. Az első lépés nálam mindig a keresztnév megtalálása. Ehhez EZT az oldalt veszem igénybe, mert elég bőséges a kínálata. Ha szükséges, A-tól Z-ig átfutom, de általában hamarabb is találok megfelelőt. Most a Bernard-on és a Charles-on gyorsan túllépek, mert túl köznapiak, de a Degaré elég jónak tűnik. Lássunk hát egy hozzáillő családnevet. Degaré... Degaré... Valami három szótagos, lehetőleg mássalhangzóval, mondjuk P-vel kezdődő névre volna szükség. Ehhez is van segítségül egy jó oldal. A P-s családok közül itt több megfelelő is akadt, én most a Plamondon mellett döntöttem. Degaré Plamondon. Nem is rossz, könnyen ki is mondható (ez fontos olvasói szempontból), ráadásul a név - sokszor kimondva - idővel előhoz egy hozzá társítható, jellegzetes karaktert.
Ennyit a nevekről.