Arany János és a hortobágyi angol

Az 1840-es évek közepén felmerült a lehetőség, hogy Shakespeare összes művét átültetik magyar nyelvre. Nem is akárkik, a színész Egressy Gábor Petőfit, Vörösmartyt és Aranyt nevezte meg kulcsfigurákként ebben a hatalmas erőfeszítést és elszántságot igénylő munkában. A történelmi események miatt végül a tervnek csak a töredéke valósult meg, Arany János viszont később is szívén viselte az ügy sorsát. Amikor 1861-67 között ő volt a Kisfaludy Társaság igazgatója, a szervezeten belül létrejött egy Shakespeare-bizottság, amely a teljes Shakespeare kiadására vállalkozott. Arany maga a Hamlettel, a Szentivánéji álommal, valamint a János királlyal járult hozzá a megvalósításhoz.

De honnan tudott ő angolul? És tudott-e egyáltalán? Sokan hajlamosak lekicsinyleni őt „hortobágyi angolja” miatt, amelyet úgy jellemezhetünk, hogy az írott szöveggel még csak-csak elboldogult, ám a beszéd - mivel nem volt alkalma nyelvi közegben gyakorolni, csakis könyvekből tanult - egyáltalán nem ment neki, a kiejtése is katasztrofálisnak bizonyult. Arany 1836-40 között rengeteg Shakespeare-t olvasott, de akkor még németül. 1842-ben Szalontán azonban kapcsolatba került egykori iskolatársával, Szilágyi Istvánnal, aki a fordítási munkák apropóján arra biztatta a költőt, hogy tanuljon meg angolul. Arany ezt meg is tette, ráadásul teljesen egyedül. Ha lett volna YouTube, a kiejtést is szépen elsajátíthatta volna.1865-67 között fordította le a Hamletet, s a művet rögtön színpadra is állították a Nemzeti Színházban. Valóban jól sikerült, máig kiállta az idők próbáját.

Aranynak nem mehetett túl könnyen az angol, amit az is bizonyít, hogy a Szentivánéji álom fordításán öt évig ügyködött, a csak valamivel rövidebb Toldit viszont fél év alatt megírta, egyéb munkái mellett. Abban az időben mégis ő számított a legavatottabb Shakespeare-szakértőnek, amint arról Géher István is részletesen írt. Arany igényes volt és lelkiismeretes, ma már egyáltalán nem számít, mennyire értette az alapul szolgáló angol nyelvet. Kosztolányi így írt a Hamletjéről pár évtizeddel később: „Micsoda zengő pompa. Mennyi lírai mélység. Milyen beszélhető és színpadi az Arany terhes nyelve. Ez igazán magyar kincs. Az új poétáink között van néhány ragyogó nyelvművész. Ki adja párját ennek a páratlan fordításnak?”