A társszerzőség témája - furcsa módon - a legjobban kereső írók friss listája kapcsán jutott eszembe. Az élen természetesen E. L. James áll, aki a Szürkével nagyon beletalált valamibe, de Dan Brown sem áll rosszul, aki máris eladott 369 ezer darabot az Infernóból, így 22 millió dollárt keresett. És hol van még a karácsony?
Náluk is érdekesebb viszont most James Patterson, aki 66 évesen is uralja a piacot. Nemcsak a felnőtt thrillerek kategóriájában, de lassan a young adult (fiatal felnőtt) kategóriában is, ami könnyen gyanút ébreszthet bennünk. Hogy bírja ezt az őrült tempót egyedül? Sehogy. Körülbelül 65-70 regénynél tart, ezeknek a kétharmada New York Times-bestseller, de Patterson csak afféle ötletadó a legtöbbnél, a műveket "szellemírók", "társszerzők" írják, természetesen masszív felügyelet mellett. Patterson jóváhagyja a vázlatot, átolvassa az első változatot, beleír a szövegbe, és persze ellenőrzi a végeredményt is. Egy 2009-es interjúban például azt mondta, hogy éppen 29 kézirat fekszik előtte különféle készültségi állapotban, és mind arra vár, hogy dolgozzon rajtuk. Számomra ez nem klasszikus regényírói munka, de ha működik, hát Istenem...
Ennél a módszernél sokkal gyakoribb az, amikor ketten dolgoznak egy szövegen. Ez sem túl könnyű, mert folyton kompromisszumokat kell kötni, de valahogy megoldható a dolog. Pintér Bence és Pintér Máté (A szivarhajó utolsó útja c. regény szerzői) egy beszélgetés során például úgy nyilatkoztak, hogy a sztorit együtt találják ki, de a megírást már külön végzik, előre felosztott rend alapján. Más interjúk kapcsán azt szűrtem le, hogy a legtöbben azért vállalják a társszerzőséget, mert így kevesebbet kell írni, gyorsabban halad a munka, és amiben gyengébbek vagyunk, azt rábízhatjuk másra. A társszerzők ráadásul erőt adhatnak egymásnak, ha lanyhul a lelkesedés, szóval rengeteg előnnyel jár a módszer. Én mindezzel együtt is a legmagányosabb munkák közé sorolom az írást, amit nagyon nehéz lehet mással megosztani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése