(Még) nem olvasok Ecót

A rózsa neve és A Foucault-inga után kedvem támadt mindent elolvasni Umberto Ecótól, ám ez a lendület a Loana királynő titokzatos tüzén végképp megtört. Nem értettem sem a cselekményt, sem a műfajt. Egy olasz valószínűleg nagyon élvezhette a rengeteg képregényrészlet miatt, számomra viszont azok nem idéztek fel semmit, és 100-200 oldal táján unalmassá vált az egész. Ma is ott van behajtva valahol a könyv sarka, folytatásra várva.

Ezért vagyok óvatosabb A prágai temetővel. Várom az első kritikákat, ajánlásokat, és ha felcsillanni látom a reményt, azonnal le fogok csapni a könyvre. Furcsa, hogy ha van az embernek egy-két kedvenc írója (pl. Eco), attól sem tud mindent elolvasni. Pláne, ha már több évtizedes a szerzői-olvasói kapcsolatuk. Vajon mi változunk meg? Vagy az író? Ki tudja. Lehet, hogy a Könyvhetet (június 7-11.) azért A prágai temetővel ünneplem meg. Van még három hetem rá, hogy eldöntsem.

A Könyvhétről bővebben pl. az MKKE honlapján informálódhatunk. Nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire bántóan egyszerű ez a honlap. Az egyik legfőbb könyves szervünk már rég megérdemelne egy modernebbet.